Volt egyszer hol nem volt, a nefeljtsel tengeren túl, ott ahol a szerelem dúl, az üveghegyen túl, de még a csóksivatagon is túl, egy nagyon zöld erdő mélyén, ahova már a napsugarak is csak visitva tudják bepréselni magukat a sűrű lombok között, volt egyszer egy icinke leánka, akit Piroskának hivtak, mert piros volt a szeme. Mindenki irigyelte őt és csodálta különlegességéért, senki sem tudta, hogy Piroska sir. Minden nap sirt, mert lelke mélyén súlyosan boldogtalan volt. Egyedül élt a nagymamájával az erdőben, ahol még a palimadár se jár, csak nagy időközönként és abszolút elvétve.
Piroska gyakran járt az erdőbe számolni a fák leveleit meg a négylevelű lóheréket, hogy felejtse el bánatát és, hogy szerencséjére leljen. Gyakran ült sirdogálva a nagy fa gyökerein és arcát az égnek forditva próbálta megszámolni hány levele van az öreg fának, amelyikhez kicsi kora óta mindig kiment mikor sirni akart. Annak a fának volt egy hatalmas sötét odva, amelyikhez Piroska mindig közelhajolt, odatette kezét is, nehogy véletlenül elillanjon a hang és olyan fülekbe jusson amelyek nem méltóak ekkora teherre, belesúgta bánatát és aztán hosszasan ölelte a fát, mintha elvesztett szeretőjét akarná átfonni karjaival, a szeretőjét amelyik elhagyta őt, vagy amelyik még el sem jött. Azt a szeretőt melyről titkon álmodozott, de nem mondhatta el senkinek - nehogy a nagymamája megtudja, mert az öreg néni féltékeny volt a fiatal szép leányra és megtiltotta neki, hogy bármiféle fiúval ismerkedjen.
Piroska sokszor akarta már eldobni életét, különböző tehnikákkal próbálkozott, de mind hiába, mert mikor már azt hitte, hogy végre vége, végre megkönnyebbülhet, valaki mindig megmentette. Legtöbbször az erdei vadász lelt az éppen kimúlni készülő leányra, aki halálosan szerelmes volt a vadászba és ez csak még jobban felerősitette érzelmeit, felkavarta érzéseit - az mentette meg életét többször is aki miatt szerette volna eldobni azt.
A vadász nem tudta, hogy piroska őt szereti. Sejtett valamit, hisz a leány mindig elpirult ha ő reánézett, és mindig vitt neki kalácsot meg hamuba sült pogácsát az erdő másik szélére, ha a nagymamája - aki az erdő harmadik szegletében lakott - épp sütésre adta a fejét. Nem tudta a leány mennyire szereti őt. Őrülten, őszintén, minden elvárás és fenntartás nélkül, a legtisztábban, ahogy csak szeretni lehet, úgy, ahogyan van, öregen, leáldozóban, a munkájának élve. El sem tudta képzelni, hogy létezik az erdő sötétjében egy olyan ártatlan lélek, mely csak őérte sóvárog, és azért él, hogy ő észrevegye és megmentse, és azért haldoklik állandóan, mert igy is közel lehet hozzá pár pillanatra, amig megtalálja és segit rajta, hogy tovább éljen és tovább szenvedjen mellette de nélküle. Nem tudta, hogy Piroska szemei miért pirosak, és arca miért van minidg pirban, miért mosolyog némán és miért fekszik mindig vörös vérben úszva a nagy fa tövében vagy az erdő eldugott tavának partján.
Lelke mélyén tetszett neki ez a furcsa, édesen bánatos leányka, de még magának sem vallotta be, hogy nem a sütiket várja annyira mikor a nagymama süt, hanem a kis piros szemű futárt, aki a sietsétől és érzelmeitől kipirultan szokott betoppanni hozzá olykor, egy egy sötét délutánon.
Most is úgy esett, hogy a nagymama üzent Piroskának, menjen el a sütikért és vigyen párat haza, meg a vadász úrnak, aki oly becsületesen kiirtotta a kakasmókusokat meg a medvedisznóembereket a nagyanyó házának környékéről. Igy hát elindult Piroska ismét, kisirt szemeivel, bánatosabban mint valaha - ment anyai nagyanyjához utolsó sütijeit megenni, gondolta meglátogatja az öreg nénit, búcsút vesz és ismét megöli magát, de most véglegesen. Persze azért remélte hogy a jó vadász ismét megtalálja és karjaiba veszi és újraéleszti, szájon át lélegezteti és rájön végre, hogy ő az aki segithet a lányon, egyedül ő, és senki más. Azzal mentheti meg, ha megtartja és nem engedi el többet sohasem.
Ment mendegélt Piroska álmos lépteivel, fáradt lélekkel; nézegette a lóheréket, hátha lel egy négylevelűt, ment, bandukolt és közben meg-megállt, nem siette el az érkezést, várhat a nagymama, úgyis elszórakozik a diszitgetéssel meg a tevés-vevéssel a házban, amig ő meg nem érkezik.
Ahogy igy ment magának lassan, de nem sietve - egyszercsak összetalálkozik a lomposfarkú farkassal, aki annyira ki volt éhezve, hogy a fulei már kétfelé álltak, a szemei villogtak és a szőr teljesen felállt a hátán. Piroska nem ijedt meg, odament hozzá megsimogatni és megkérdezni, mit csinál. A farkas megérezte a friss hús szagát, és mélyet szippanttva a levegőbe erőset horkantott, mert jólesett neki a simogató kis kéz, a piros szempár nézése, és nehezére állt visszafogni állati ösztöneit. Piroska látta, hogy a farkas nagyon éhes, de mivel nem volt nála semmi étel amit adhatott volna neki, fogta magát és lefaragta az egyik mellét, hogy igy csillapitsa farkaséhségét szegény állatnak. A farkas hálásan nyalogatta a kis izletes húsdarabot, izlett neki a Piroska mellehúsa, friss volt és édes, olyan izű, mint amit még sohasem érintettek. Piroska közben énekelt, oly szomorúan, hogy a farkasnak majdmegszakadt a szőrős szive. Piroska elénekelte a kislány és a vadász történetét, a nagymamát és a kalácsot is elénekelte, mindent elénekelt ami csak az eszébe jutott és nézte ahogy a farkas mohón falja mellét. A farkas ugyan nem lakott jól, de nagyon hálás volt a léánynak, hogy segitett őrajta, ezért kétlábra állt és igy szólt:
- Pirosszemű leányzó, te segitettél rajtam az éhalállal való küzdelmemben, megmentetted hitvány szőrősfarkú ragadozó életemet, ezért én is segitek neked. Hálából, hogy lásd kivel van dolgod, én is segitségedre leszek, csak ejts egy könnycseppet a földre és én ott leszek.
Erre Piroska igy felelt:
A farkas nem tudta mitévő legyen, igéretet tett, hogy megteszi azt amit a lány kér, hiszen az segitett rajta, de éppen a segitőjét ölje meg, hiszen neki köszönheti, hogy még él. Tűnődött a farkas, nagy volt a kisértés - Piroskának finom volt a húsa, de a farkasoknak is vannak elveik, nagy érzelmi ambivalencián ment keresztül, dilemmázott, hogy akkor most mi van..
Végül elköszöntek egymástól és Piroska folytatta az útját a nagymamájához, a farkas pedig elindult valami préda után nézni, mert Piroska melle finom volt ugyan, de csak félfogára volt elég, tán még arra sem, ugyanis Piorska nem volt egy nagyon megáldott leányka, meg kis süldő volt még, a mellamorfózis még csak félig állt be nála.
Ahogy igy kajtatott eledel után szaglászva, egyszercsak eszébe jutott Piroska dalocskája amiben a nagymamájáról és annak házikójáról és kalácskáiról énekelt és kitalálta, hogy aljas csellel bejut a házikóba, piroska képében jelenik meg, hogy a nagyi beengedje, aztán majd jól felfalja és beöltözik a ruhájába mire megérkezik Piroska, és akkor még újra is láthatja kicsi depressziós, félmellű jótevőjét. Nem is kellett sokat morfondiroznia, amint kigondolta el is indult a Piroska által énekelt úton, kacskaringós ösvényen, lóherék mentén és patak partját érintve, ment a virágos mezőkön át, ahol a virágillat oly erős volt, hogy folytogatta a torkát és csipte az orrát, ment a kavicsos hegyi utacskán ahol az élesebb darabog felsértették puha mancsát, ment renduletlenül az egymással versengő dombokról le és dombokra fel, mig oda nem ért a nagymama házához (a rövidebbik úton, kitérő és megállás nélkül).
A nagymama házánál hamar végzett, nem volt nehéz dolga a gyenge öregasszonnyal, aki nem is látott jól: maga engedte be a farkast és maga kinálta tálcán magát az éhségtől szinte recsegő vadállatnak. Mire Piroska megérkezett a farkas már jól belakott, meg is nyalta mind a négy mancsát, teli gyomorral várta kicsi kisirtszemű öngyilkos beállitottságú jótevőjét, hogy ismét érezhesse szagának nyerseségét, frisseségét, hallhassa hangjának szomorúságát, lelkének kétségbeesettségét.
Piroska mikor megérkezett a nagyanyó házához, már kivülről látta, hogy valami nincs rendben, ugyanis a nagyi mindig résnyire nyitva szokta hagyni a bejárati ajtót, hogy jobban hallhassa mikor arra jár a kakasmókus meg a medvedisznóember. Gyanakodva ugyan de bement hát Piroska a házikóba, óvatosan nyitotta ki az ajtót és bedugta fejét, és akkor meglátta az ágyban a nagymamát, csak kicsit furcsa volt a keze meg a feje, mitha elfelejtett volna borotválkozni meg depilálni. Ahogy közelebb ment, hogy nagymamáját, aki az asztal körül sürgölődött, megölelje, megpuszilja, ráismert a farkas hangjára és megörült, hogy újralátja kedves barátját. Felcsillant szemében a halál reménye és közel ült a farkashoz, hogy az jobban érezze húsának szagát, simogatta fejét és csalogatóan, csábitóan mászkált a szobában, hogy a farkasnak csigázza kulináris fantáziáját. Ahogy az ágy szélére leült ismét, hogy odaadja a "nagymamának" az új könyvet amit kivett neki az erdőn túli könyvtárból, véletlenül félrecsúszott a bolerója és kilátszott vér áztatta majója, majója alól a pirosan tátongó és kinálkozó erotikusan vérző seb mellének helyén, mely könyörtelenül pofáncsapta a farkast, aki hiába csukta be szemeit, maga előtt látta ásitani és kiabáni a kráterszerű véres húsmelegséget,ami illatozón párolgott, gőzölgött bele a farkas orrába, akár a még élő préda feltépett teste. A farkas nem birta tovább az innycsiklandó Piroska szagát igy nekiugrott és a földre teperte, a lány meg mosolygott; örült..várta a halált. Szemei ismét megteltek könnyel, de csak mosolygott közben és várta, hogy a farkas elvégezze a dolgát, vessen véget parányi létének, icinke lényének, egye meg, falja fel, eméssze meg, felejtse el és vigye el a szivét a vadásznak, hogy az tudja meg, hogy szerette őt. A farkas a lány szemébe nézett és látta, hogy nincs benne semmi félelem, látta benne a biztatást, a vágyat, a várakozást és látta benne egyszerre csillogni az örömöt s a bánatot, látta a teljes megadást és a lemondást, a beletörődést és egy olyan izgatottságot amit a tüzelő szukákon szokott látni mikor a közelükbe ér. A lány bólintott, a farkas horkantott, és lelkiismerete miatt, mert a leány segitett rajta, egészben próbálta lenyelni a zamatos hústömeget, hogy karcolás ne essék rajta, próbálta letuszkolni torkán akár egy anakonda.
Ekkor hirtelen ajtónyikorgás hallatszott és belépett a szobába a Vadász, aki amikor meglátta a farkas martalékává válni akaró Piroskát és a hatalmas szőrős állatot, ahogyan éppen próbálja bekebelezni az apró testű leánykát, annyira meglepődött, hogy hirtelen nem tudta a nyilvesszőjével lője ki a farkast - e, a késével döfölje, vagy ragadjon puskát és loccsantsa ki a nyomorultnak az agyát. De mivel Piroska a farasban volt nem mert puskával célozni, nehogy a golyó belehatoljon Piroskába is. Igy hát nagy vacilálás után fogta magát és odament a nagy zabálással elfoglalt állathoz, amelyik a szájában levő test miatt nem nagyon tudott védekezni, és sziven döfte úgy, hogy az fájdalmában kiköpte Piroskát félig. A vadász közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye a tetemet és, hogy kivájja Piroskát aki már kényelmesen elhelyezkedett a farkas piros bélésű gyomrában. Megpróbálta kiszedni a nagymamát is de annak már csak a darabkáit lelte meg, amiket nem sikerült megemésztenie a farkasnak. Amikor Piroska magához tért és látta maga mellett az agyonlőtt állatot, a nagymama darabkáit és a vadászt, sokkot kapott és elkezdett sirni és sirni és sirni. Patakokban folytak Piroska könnyei. A vadász magához ölelte a gyenge véres leánykát és csókot lehelt kisirt arcára, piros szemeire, kicsiny csonk mellére és beletemette arcát a tátongó sebbe. A kislány sokkos állapotban volt és nem tudta mi történik vele, elkezdte simogatni a vadász haját, mintha a farkas lenne, csititgató beszédét sem értette, úgy hangzottak számára mint farkasvonyitások, dörmögések, horkanások és hozzábújt a vadászhoz úgy, ahogyan csak egy szomorúszűz tud hozzábújni valakihez - kétségbeesetten, csábosan, ártatlanul őszintén, véresen és vaditóan. A vadász nem birta nézni a szenvedő kis teremtést, megbabonázta a véres test látványa, a kisirt szemei a lánynak, a zokogás hangja, a lány szoritása, ölelése - semmivel sem törődve belebújt a lányba, magára öltötte akár egy ruhát, úgy veszett el benne mint tű a szénakazalban. Piroska volt a vadász legszebb disze. Szétkenődött rajtuk a friss, tiszta vér és puhán simogatta testüket a farkas tetemének bundája, ami alattuk hevert kilapitva, jóságosan szolgálva Piroska boldogságának pillanatát. A nagymama lelke a háttérben masztizott a fiatalságára gondolva, miközben unokáját és a vadászt nézte, eszébe jutott hogyan lett ő is egy vadászé egykoron, akitől megszűlte Piroska édesanyját, Piroskát (isten nyugosztalja) akivel mostmár megbeszélheti azokat a dolgokat amikre életükben nem jutott idő, nem akadt lehetőség.
A vadász magához vette az immár teljesen árva leánykát, aki a nagymama maradványai közül ki akarta válogatni a nagyi mellét, hogy csinálhasson magának implantátumot - hogy lehessen tökéletes a vadász számára..Félt, hogy fél mellel a vadász kevésbbé fogja őt szeretni. De az élete virágában levő férfi imádta a kicsi csonka csöcsű csajt, szerette beletemetni arcát a mély sebbe és betakarózni vele teljesen, mintha újra az anyja méhében találta volna magát, oly tiszta helyen és oly mélyen, hogy onnan kijönni soha többet nem akart..
Piroska gyakran járt az erdőbe számolni a fák leveleit meg a négylevelű lóheréket, hogy felejtse el bánatát és, hogy szerencséjére leljen. Gyakran ült sirdogálva a nagy fa gyökerein és arcát az égnek forditva próbálta megszámolni hány levele van az öreg fának, amelyikhez kicsi kora óta mindig kiment mikor sirni akart. Annak a fának volt egy hatalmas sötét odva, amelyikhez Piroska mindig közelhajolt, odatette kezét is, nehogy véletlenül elillanjon a hang és olyan fülekbe jusson amelyek nem méltóak ekkora teherre, belesúgta bánatát és aztán hosszasan ölelte a fát, mintha elvesztett szeretőjét akarná átfonni karjaival, a szeretőjét amelyik elhagyta őt, vagy amelyik még el sem jött. Azt a szeretőt melyről titkon álmodozott, de nem mondhatta el senkinek - nehogy a nagymamája megtudja, mert az öreg néni féltékeny volt a fiatal szép leányra és megtiltotta neki, hogy bármiféle fiúval ismerkedjen.
Piroska sokszor akarta már eldobni életét, különböző tehnikákkal próbálkozott, de mind hiába, mert mikor már azt hitte, hogy végre vége, végre megkönnyebbülhet, valaki mindig megmentette. Legtöbbször az erdei vadász lelt az éppen kimúlni készülő leányra, aki halálosan szerelmes volt a vadászba és ez csak még jobban felerősitette érzelmeit, felkavarta érzéseit - az mentette meg életét többször is aki miatt szerette volna eldobni azt.
A vadász nem tudta, hogy piroska őt szereti. Sejtett valamit, hisz a leány mindig elpirult ha ő reánézett, és mindig vitt neki kalácsot meg hamuba sült pogácsát az erdő másik szélére, ha a nagymamája - aki az erdő harmadik szegletében lakott - épp sütésre adta a fejét. Nem tudta a leány mennyire szereti őt. Őrülten, őszintén, minden elvárás és fenntartás nélkül, a legtisztábban, ahogy csak szeretni lehet, úgy, ahogyan van, öregen, leáldozóban, a munkájának élve. El sem tudta képzelni, hogy létezik az erdő sötétjében egy olyan ártatlan lélek, mely csak őérte sóvárog, és azért él, hogy ő észrevegye és megmentse, és azért haldoklik állandóan, mert igy is közel lehet hozzá pár pillanatra, amig megtalálja és segit rajta, hogy tovább éljen és tovább szenvedjen mellette de nélküle. Nem tudta, hogy Piroska szemei miért pirosak, és arca miért van minidg pirban, miért mosolyog némán és miért fekszik mindig vörös vérben úszva a nagy fa tövében vagy az erdő eldugott tavának partján.
Lelke mélyén tetszett neki ez a furcsa, édesen bánatos leányka, de még magának sem vallotta be, hogy nem a sütiket várja annyira mikor a nagymama süt, hanem a kis piros szemű futárt, aki a sietsétől és érzelmeitől kipirultan szokott betoppanni hozzá olykor, egy egy sötét délutánon.
Most is úgy esett, hogy a nagymama üzent Piroskának, menjen el a sütikért és vigyen párat haza, meg a vadász úrnak, aki oly becsületesen kiirtotta a kakasmókusokat meg a medvedisznóembereket a nagyanyó házának környékéről. Igy hát elindult Piroska ismét, kisirt szemeivel, bánatosabban mint valaha - ment anyai nagyanyjához utolsó sütijeit megenni, gondolta meglátogatja az öreg nénit, búcsút vesz és ismét megöli magát, de most véglegesen. Persze azért remélte hogy a jó vadász ismét megtalálja és karjaiba veszi és újraéleszti, szájon át lélegezteti és rájön végre, hogy ő az aki segithet a lányon, egyedül ő, és senki más. Azzal mentheti meg, ha megtartja és nem engedi el többet sohasem.
Ment mendegélt Piroska álmos lépteivel, fáradt lélekkel; nézegette a lóheréket, hátha lel egy négylevelűt, ment, bandukolt és közben meg-megállt, nem siette el az érkezést, várhat a nagymama, úgyis elszórakozik a diszitgetéssel meg a tevés-vevéssel a házban, amig ő meg nem érkezik.
Ahogy igy ment magának lassan, de nem sietve - egyszercsak összetalálkozik a lomposfarkú farkassal, aki annyira ki volt éhezve, hogy a fulei már kétfelé álltak, a szemei villogtak és a szőr teljesen felállt a hátán. Piroska nem ijedt meg, odament hozzá megsimogatni és megkérdezni, mit csinál. A farkas megérezte a friss hús szagát, és mélyet szippanttva a levegőbe erőset horkantott, mert jólesett neki a simogató kis kéz, a piros szempár nézése, és nehezére állt visszafogni állati ösztöneit. Piroska látta, hogy a farkas nagyon éhes, de mivel nem volt nála semmi étel amit adhatott volna neki, fogta magát és lefaragta az egyik mellét, hogy igy csillapitsa farkaséhségét szegény állatnak. A farkas hálásan nyalogatta a kis izletes húsdarabot, izlett neki a Piroska mellehúsa, friss volt és édes, olyan izű, mint amit még sohasem érintettek. Piroska közben énekelt, oly szomorúan, hogy a farkasnak majdmegszakadt a szőrős szive. Piroska elénekelte a kislány és a vadász történetét, a nagymamát és a kalácsot is elénekelte, mindent elénekelt ami csak az eszébe jutott és nézte ahogy a farkas mohón falja mellét. A farkas ugyan nem lakott jól, de nagyon hálás volt a léánynak, hogy segitett őrajta, ezért kétlábra állt és igy szólt:
- Pirosszemű leányzó, te segitettél rajtam az éhalállal való küzdelmemben, megmentetted hitvány szőrősfarkú ragadozó életemet, ezért én is segitek neked. Hálából, hogy lásd kivel van dolgod, én is segitségedre leszek, csak ejts egy könnycseppet a földre és én ott leszek.
Erre Piroska igy felelt:
- Nem kell nekem megjelenj, nem kell nekem segits, csak egyél meg teljesen, szakits apró darabokra, tépj szét, falj fel, rágj meg és nyelj le, és ne hagyj belőlem semmit hátra, csupán a szivemet köpd ki és vidd el a Vadásznak, tedd le az ajtajába és várd meg amig megtalálja, hogy elmondhasd aztán az egész világnak, hogy Piroskának teljesült az álma.
A farkas nem tudta mitévő legyen, igéretet tett, hogy megteszi azt amit a lány kér, hiszen az segitett rajta, de éppen a segitőjét ölje meg, hiszen neki köszönheti, hogy még él. Tűnődött a farkas, nagy volt a kisértés - Piroskának finom volt a húsa, de a farkasoknak is vannak elveik, nagy érzelmi ambivalencián ment keresztül, dilemmázott, hogy akkor most mi van..
Végül elköszöntek egymástól és Piroska folytatta az útját a nagymamájához, a farkas pedig elindult valami préda után nézni, mert Piroska melle finom volt ugyan, de csak félfogára volt elég, tán még arra sem, ugyanis Piorska nem volt egy nagyon megáldott leányka, meg kis süldő volt még, a mellamorfózis még csak félig állt be nála.
Ahogy igy kajtatott eledel után szaglászva, egyszercsak eszébe jutott Piroska dalocskája amiben a nagymamájáról és annak házikójáról és kalácskáiról énekelt és kitalálta, hogy aljas csellel bejut a házikóba, piroska képében jelenik meg, hogy a nagyi beengedje, aztán majd jól felfalja és beöltözik a ruhájába mire megérkezik Piroska, és akkor még újra is láthatja kicsi depressziós, félmellű jótevőjét. Nem is kellett sokat morfondiroznia, amint kigondolta el is indult a Piroska által énekelt úton, kacskaringós ösvényen, lóherék mentén és patak partját érintve, ment a virágos mezőkön át, ahol a virágillat oly erős volt, hogy folytogatta a torkát és csipte az orrát, ment a kavicsos hegyi utacskán ahol az élesebb darabog felsértették puha mancsát, ment renduletlenül az egymással versengő dombokról le és dombokra fel, mig oda nem ért a nagymama házához (a rövidebbik úton, kitérő és megállás nélkül).
A nagymama házánál hamar végzett, nem volt nehéz dolga a gyenge öregasszonnyal, aki nem is látott jól: maga engedte be a farkast és maga kinálta tálcán magát az éhségtől szinte recsegő vadállatnak. Mire Piroska megérkezett a farkas már jól belakott, meg is nyalta mind a négy mancsát, teli gyomorral várta kicsi kisirtszemű öngyilkos beállitottságú jótevőjét, hogy ismét érezhesse szagának nyerseségét, frisseségét, hallhassa hangjának szomorúságát, lelkének kétségbeesettségét.
Piroska mikor megérkezett a nagyanyó házához, már kivülről látta, hogy valami nincs rendben, ugyanis a nagyi mindig résnyire nyitva szokta hagyni a bejárati ajtót, hogy jobban hallhassa mikor arra jár a kakasmókus meg a medvedisznóember. Gyanakodva ugyan de bement hát Piroska a házikóba, óvatosan nyitotta ki az ajtót és bedugta fejét, és akkor meglátta az ágyban a nagymamát, csak kicsit furcsa volt a keze meg a feje, mitha elfelejtett volna borotválkozni meg depilálni. Ahogy közelebb ment, hogy nagymamáját, aki az asztal körül sürgölődött, megölelje, megpuszilja, ráismert a farkas hangjára és megörült, hogy újralátja kedves barátját. Felcsillant szemében a halál reménye és közel ült a farkashoz, hogy az jobban érezze húsának szagát, simogatta fejét és csalogatóan, csábitóan mászkált a szobában, hogy a farkasnak csigázza kulináris fantáziáját. Ahogy az ágy szélére leült ismét, hogy odaadja a "nagymamának" az új könyvet amit kivett neki az erdőn túli könyvtárból, véletlenül félrecsúszott a bolerója és kilátszott vér áztatta majója, majója alól a pirosan tátongó és kinálkozó erotikusan vérző seb mellének helyén, mely könyörtelenül pofáncsapta a farkast, aki hiába csukta be szemeit, maga előtt látta ásitani és kiabáni a kráterszerű véres húsmelegséget,ami illatozón párolgott, gőzölgött bele a farkas orrába, akár a még élő préda feltépett teste. A farkas nem birta tovább az innycsiklandó Piroska szagát igy nekiugrott és a földre teperte, a lány meg mosolygott; örült..várta a halált. Szemei ismét megteltek könnyel, de csak mosolygott közben és várta, hogy a farkas elvégezze a dolgát, vessen véget parányi létének, icinke lényének, egye meg, falja fel, eméssze meg, felejtse el és vigye el a szivét a vadásznak, hogy az tudja meg, hogy szerette őt. A farkas a lány szemébe nézett és látta, hogy nincs benne semmi félelem, látta benne a biztatást, a vágyat, a várakozást és látta benne egyszerre csillogni az örömöt s a bánatot, látta a teljes megadást és a lemondást, a beletörődést és egy olyan izgatottságot amit a tüzelő szukákon szokott látni mikor a közelükbe ér. A lány bólintott, a farkas horkantott, és lelkiismerete miatt, mert a leány segitett rajta, egészben próbálta lenyelni a zamatos hústömeget, hogy karcolás ne essék rajta, próbálta letuszkolni torkán akár egy anakonda.
Ekkor hirtelen ajtónyikorgás hallatszott és belépett a szobába a Vadász, aki amikor meglátta a farkas martalékává válni akaró Piroskát és a hatalmas szőrős állatot, ahogyan éppen próbálja bekebelezni az apró testű leánykát, annyira meglepődött, hogy hirtelen nem tudta a nyilvesszőjével lője ki a farkast - e, a késével döfölje, vagy ragadjon puskát és loccsantsa ki a nyomorultnak az agyát. De mivel Piroska a farasban volt nem mert puskával célozni, nehogy a golyó belehatoljon Piroskába is. Igy hát nagy vacilálás után fogta magát és odament a nagy zabálással elfoglalt állathoz, amelyik a szájában levő test miatt nem nagyon tudott védekezni, és sziven döfte úgy, hogy az fájdalmában kiköpte Piroskát félig. A vadász közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye a tetemet és, hogy kivájja Piroskát aki már kényelmesen elhelyezkedett a farkas piros bélésű gyomrában. Megpróbálta kiszedni a nagymamát is de annak már csak a darabkáit lelte meg, amiket nem sikerült megemésztenie a farkasnak. Amikor Piroska magához tért és látta maga mellett az agyonlőtt állatot, a nagymama darabkáit és a vadászt, sokkot kapott és elkezdett sirni és sirni és sirni. Patakokban folytak Piroska könnyei. A vadász magához ölelte a gyenge véres leánykát és csókot lehelt kisirt arcára, piros szemeire, kicsiny csonk mellére és beletemette arcát a tátongó sebbe. A kislány sokkos állapotban volt és nem tudta mi történik vele, elkezdte simogatni a vadász haját, mintha a farkas lenne, csititgató beszédét sem értette, úgy hangzottak számára mint farkasvonyitások, dörmögések, horkanások és hozzábújt a vadászhoz úgy, ahogyan csak egy szomorúszűz tud hozzábújni valakihez - kétségbeesetten, csábosan, ártatlanul őszintén, véresen és vaditóan. A vadász nem birta nézni a szenvedő kis teremtést, megbabonázta a véres test látványa, a kisirt szemei a lánynak, a zokogás hangja, a lány szoritása, ölelése - semmivel sem törődve belebújt a lányba, magára öltötte akár egy ruhát, úgy veszett el benne mint tű a szénakazalban. Piroska volt a vadász legszebb disze. Szétkenődött rajtuk a friss, tiszta vér és puhán simogatta testüket a farkas tetemének bundája, ami alattuk hevert kilapitva, jóságosan szolgálva Piroska boldogságának pillanatát. A nagymama lelke a háttérben masztizott a fiatalságára gondolva, miközben unokáját és a vadászt nézte, eszébe jutott hogyan lett ő is egy vadászé egykoron, akitől megszűlte Piroska édesanyját, Piroskát (isten nyugosztalja) akivel mostmár megbeszélheti azokat a dolgokat amikre életükben nem jutott idő, nem akadt lehetőség.
A vadász magához vette az immár teljesen árva leánykát, aki a nagymama maradványai közül ki akarta válogatni a nagyi mellét, hogy csinálhasson magának implantátumot - hogy lehessen tökéletes a vadász számára..Félt, hogy fél mellel a vadász kevésbbé fogja őt szeretni. De az élete virágában levő férfi imádta a kicsi csonka csöcsű csajt, szerette beletemetni arcát a mély sebbe és betakarózni vele teljesen, mintha újra az anyja méhében találta volna magát, oly tiszta helyen és oly mélyen, hogy onnan kijönni soha többet nem akart..
irta, fogalmazta, forditotta, szerkesztette és közzétette:
terpilla :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése